E. R. Burroughs: Tarzan és Opar kincsei (1920-as évek)

Werper Albert hadnagy úr egyedül családja tisztes nevének köszönhette, hogy gyalázatos viselkedése miatt nem dobták ki a hadseregből. Ahelyett, hogy haditörvényszék elé állították volna, amit nagyonis megérdemelt, áthelyezték a legsötétebb Kongónak erre az istenhátamögötti katonai állomására. Werper eleinte hálás is volt ezért, de hat hónap idegőrlő egyhangúsága és magánya elfeledtették vele, hogy milyen méltányos elbánásban részesítették. Állandóan a sors ellen vádaskodott magában. Mélységesen sajnálta magát és ingatag jelleme ezt az érzést fellebbvalói elleni gyűlöletté formálta át benne, holott jól kellett tudnia, hogy nekik köszönhette a szégyenletes lefokozás elől való megmenekülését.
Visszasírta a brüsszeli szép napokat, pedig inkább bűneit sirathatta volna, amelyek miatt el kellett hagynia a világnak e legvidámabb fővárosát. Addig-addig emésztette magát, míg minden elkeseredése közvetlen felettese, az állomás parancsnoka ellen összpontosult, aki századosi rangban képviselte azokat a hatóságokat, melyek oly enyhe büntetésben részesítették.