Déry Tibor közvetlenül az 1918-1919-es magyar forradalmak bukása után írt; korai verseiben az európai avantgarde áramlatához, Kassák költői forradalmához csatlakozva énekelte meg bánatát, lázadását, idegenségét az emigrációban és az ellenforradalmi Magarországon, majd költői ötletekben páratlanul gazdag dadaista korszaka után egyre ritkábban jelentkezett verssel - nagy, prózai művein dolgozott. 1929-1938 között írt költeményei, amelyek a Nyugat-ban, a Gondolat-ban, a kolozsvári Korunk-ban és budapesti napilapokban jelentek meg, hangváltásról tanúskodnak: a költő némileg kötöttebb formában, a görögökhöz, Berzsenyihez és talán Hölderlinhez is visszanyúlva igyekszik új formanyelvet teremteni; ezek a versek most jelennek meg először könyv alakban.
Gyűjteményünk gazdag válogatás: merít a Ló, búza, ember (1922), Énekelnek és meghalnak (1928) anyagából, válogatást ad a csak, folyóiratokban, hírlapokban megjelent versekből, közli a kiadatlan verseket, a 700 éves Szent Ferenc-et valamint az Ébredjetek fel! c. prózaverset és költői jelenetét, a Szembenézni-t.