Mindig; de mindig éreztem, hogy nem azoknak volt és van igazuk, akik - kihasználva az Európa egén gyakran tornyosuló viharfellegek palástját - az emberi gonoszság aljas ösztöneire hallgatva azon fáradoztak - és sok helyen még ma is fáradoznak -, hogy kemény és véres ékeket verjenek az egymás mellett élő népek közé. Élettapasztalatom, továbbá a különböző nemzetiségű emberekkel való találkozásaim, valamint a dél-szlovákiai magyar kisebbségi sors sokízű kenyerének 1938 őszéig való ízlelése kikristályosították bennem azt az érzést, hogy minden embernek - fajra, nemzetiségre és anyanyelvre való tekintet nélkül - egyformán joga van az élethez ezen a Földön, bármilyen létszámú népcsaládhoz is tartozik, ha - és ezen van a hangsúly - őszintén azon dolgozik, hogy az emberiség nagy családjának közös érdekeit tartsa szem előtt. Ha pedig ez így van, akkor sohasem gondolhat embertársának leigázására, kizsákmányolására, elnyomására vagy megalázására.
Mivel e téren még most is lehet tenni valónk, úgy gondoltam, hogy erőmtől telhetőleg én is szürke harcosa leszek annak az életfelfogásnak, mely a nemzetek közötti békés, baráti együttélés új hajnalának eljöttét nemcsak hirdeti, hanem dolgozik is érte!