Sz. Simon István: Vizek és emberek (minikönyv)

Száz év után nincs, mert már nem is lehet élő tanúja az 1879. évi szegedi árvízveszedelemnek. Az utódok mégis kötelességüknek tartják az emlékezést, mert az 1879. évi szegedi árvíz túlnőtt azon, hogy elfelejthető helyi katasztrófaként tartsák nyilván; műszaki és politikai jelentősége ennél lényegesen nagyobbra nőtt. Szeged pusztulása volt a fordulópont az ország kormányzatának vízügyi politikájában: ez tette - Széchenyi István javaslatának megfelelően - országos üggyé a Tisza-szabályozást, valamint az árvízmentesítés és folyamatszabályozás munkáit. Sikerült (már akkor!) elismertetni az állam műszaki irányítási jogát, sőt kötelességét, és az ezzel járó felelősséget is. Ez vetette meg az alapját a vízügyi szolgálat későbbi országos egységesítésének, amely azonban csak 1919-ben valósulhatott meg - akkor még csak rövid időre -, majd 1945-öt, a felszabadulást követően, akkor már véglegesen.
Szeged lakossága az árvíz utáni helyreállításának, a modern nagyváros kialakításának művére emlékezhet.
Mi, a vízügyi szolgálat dolgozói, tudatában vagyunk, hogy az elmúlt száz év fejlődő értékeit, a dolgozó nép munkájának gyümölcsét csak árvízvédelmünk színvonalának folyamatos fenntartásával, a romboló elemek elleni megújuló erőfeszítésekkel védhetjük meg. Az 1970. évi győzelmes harcunk után, Szeged új és korszerűsített árvízvédelmi művein a jövőben is mindent megteszünk, hogy második szegedi árvízre soha sor ne kerülhessen.
dr. Simándy Béla