A kutyák érzelemvilága általában nagyon gazdag, Bukfenc is sokszor kifejezte szeretetét, aggodalmát irántam, de Jeromosnál valahogyan ez is másképpen van. Bukfenc mindig mindenben meg akar felelni, Jeromos viszont abszolút önálló egyéniség, és szeretetét az emeli magasabb szintre, hogy mindig ott van mögötte a függetlenség. Megpróbálom néhány történettel érzékeltetni ezt. Jeromos nekem fogad szót, de ne tessenek valamiféle katonás engedelmességet képzelni e mögé. Jeromos szót fogad, hacsak az éppen végzett tevékenységét, mondjuk egy idegen kutya megfegyelmezését, nem tartja pillanatnyilag fontosabbnak. Megfegyelmezi gyorsan, majd szót fogad, miközben én vöröslő fejjel üvöltök, hogy Jeromos, nem! Gyere ide! Ez alatt az idegen kutya gazdaasszonya hisztérikusan sikoltozik a háttérben. Szóval időnként kisebb nagyobb konfliktusaink vannak, egy nagyobbról töredelmesen beszámoltam már az ikerkötetben. Jeromosra jellemző viszont, hogy pontosan tisztába van azzal, hogy valamilyen szabályt megsértett, ha ilyenkor rácsapok, hozzávágok valamit, vagy csak kiabálok, akkor ezt a fegyelmi aktust magától értetődőnek tartja, és egyben azt is gondolja, hogy ezzel az ügy lezárult, a barátság a régi.