Borsódy Mihály: Édesipari recepttörténeti gyűjtemény

Nincs hazánkban még egy olyan iparág; amelynek múltja, illetve múltjának bizonyos szakasza annyira misztikus, titokzatos lenne, mint a magyar cukrászoké. Az ipartörténeti íróval - aki arra vállalkozik, hogy papírra veti a magyar cukrászat történetét - hasonló dolog történik, mint azzal a természetimádóval vagy földrajz-tudóssal, aki célul tűzi ki, hogy egy hegyi folyó futásának irányát, esését, sebességét, medrének ágyát, partjainak flóráját ismerteti az eredetétől egészen addig, amíg csak bele nem ömlik a tengerbe vagy egyesül más folyóval.
Ez a tudós vagy természetbarát megindul a folyó forrásától, s néhol gyönyörrel, néha szenvedéssel követi a folyó útját, miközben jegyzeteket, rajzokat készít róla. Egyszer azonban a folyó eltűnik, dübörögve zuhognak habjai egy barlangba, melynek mélysége megállítja a kutatót élvezetében és munkájában.
Zsemley Oszkárt idézem előszavamban, hiszen már ötven évvel ezelőtt is hasonló problémákkal és gondokkal foglalkoztak a cukrászok és az ipartestületek, mint napjainkban.