Nem mindennapi vasútról; pontosabban a vasútüzemről szóló kötetet tart kezében a Tisztelt Olvasó. Borsi István nyugalmazott MÁV mérnök főtanácsos a Vezérállásban című kötete unikum a vasútról, vasúttal kapcsolatban megjelent könyvek között. Különösen igaz ez Magyarországra, ahol az elmúlt évtizedekben a média által vezetve, vitázni lehet arról, hogy jogosan vagy jogtalanul, okok szolgáltatva rá vagy sem, egy hihetetlen vasútellenes hangulat alakult ki. Míg két-három évtizeddel ezelőtt, teljesen természetes volt a fiatalság körében - meg is volt hozzá a szükséges iskolai és kollégiumi háttér - az ifjú a vasút valamely területét választja élete hivatásául. Ki ne emlékezne azon kisgyerekkori, szinte szófordulatokra „Apa mozdonyvezető akarok lenni", „Apa ugye én is lehetek mozdonyvezető" stb.
Borsi István nem is akár honnan, hanem éppen a Vezérállásból kiindulva, elindulva mutatja be vasúti pályafutását, illetve annak egy-egy nevezetes nem csak a szerző számára fontos és érdekes szakaszát. Mint egy anekdotázó nagypapa beszéli el vasúti szolgálatának számos eseményét. A „mese" a Bugaci Kisvasúton kezdődik, ahol mint még ma is a vasút egy külön világot él. Nemcsak a járművek kisebbek, a sebesség is, olyan nagy rohanó tempóról (40 km-es sebesség) nem lehet beszélni, de az itteni utazásnak még akkor is ha vasút mellett párhuzamosan halad az országút, rajta a kamion is 90 km/h, vagy annál nagyobb sebességgel, az utazásnak hangulata van, a járműnek pedig külön világa, ami fölöttébb igaz a ma már csak külön vonatokat továbbító gőzösre. A „mese" közben változnak a jármű méretek, Borsi István a 490-esről, illetve a motorkocsiról először MK48-ra, majd D394-esre kerül, majd innen a nagyvasútra. A nagyvasúton a csúcs természetesen a 424-es. A szorgalom, kitartás, tehetség viszi előre István Barátunkat, aki közben szakmailag is továbbképzi magát, ismételten, és ismételten különféle tanfolyamokon, főiskolákon, stb. iskolapadba ül.