Boncza Berta: Vallomás a csodáról - Csinszka naplója

Deésfalvi Boncza Berta. Bimbi. Csinszka. Múzsa és költőnő, emlékiratíró… Ady Endre, Tabéry Géza, Babits Mihály, Harsányi Zsolt, Márffy Ödön – jegyességek, szerelmek, szakítások, házasságok. Vallomás és kitárulkozás. Kiútkeresés egy nevelőintézet szobájából vagy fiatalon már a végzet asszonya? Románc a Svájcban tartozkodó Tabéryvel, később találkozás Adyval, de eljegyzés egy erdélyi mérnök-íróval? Aztán házasság Adyval? Aki Léda szerint csak „sovány, mint esernyőnyél, elöl-hátul sexuális duzzanatokkal”. Ki is ez a hölgy, aki végül eléri, hogy 1914. április 23-án találkozhasson Adyval Csucsán?
Boncza Berta naplójának néhány részlete először 1932-ben jelent meg a Nagyváradi Napló hasábjain, majd négy évtizeddel később a Magyar Nemzetben látott napvilágot az erdélyi író, újságíró Ruffy Péter tolmácsolásában, aki Csinszka kéziratos füzeteit és Kárpáti Aurél kiegészítéseit dolgozta fel. A memoár nem hiánytalan, hiszen a házasság történetét már nem tudta megírni Csinszka, csupán az Ady halála után írt három Vallomás készült el 1919 és 1922 között. A huszonkét fejezetre osztott írás először jelenik meg önálló kötetben, Márton István, a Ruffy Péter-hagyaték gondozójának utószavával, valamint néhány különleges gépiratfotó, levél és dokumentum kíséretében, melyek fényt deríthetnek eddig nem – vagy kevésbé – ismert rejtélyre: mi lett az Érmindszenten maradt Csinszka-levelekkel? A mendemondák szerint Ady rokonai elégették… Valóban agyvérzésben hunyt el a költőnő, vagy más áll a háttérben? A mendemondák újabb szerelemről regéltek… Hova lettek a kiadatlan versek, amelyek nem kerültek be az egyetlen verseskötetbe 1931-ben?
„Minden reggel és minden este imádkozott Nagymama velem. Eldolgozott két keze közé fogta az én parányi kezemet, és azt a másik imát, amit este a Miatyánk után mondottam el, ő találta ki. Rövid, egyszerű és jó kis ima volt. Kérésből és köszönetből állott. Mindazokért kértem a jó Istent, akik hozzám tartoztak. Apámért elsősorban, de a csucsai virágok, kutyák, madarak is bele lettek szőve…”