Hogy mi a közös a középkori japán harcművészet és egy mai nagyvállalat vezetésében? A szerző szerint mindaddig semmi, míg ki nem derül, hogy bajok vannak egy cégnél. S mint azt mondani szokták, fejétől büdösödik a hal… rendre kiderül, hogy a társaság vezetői valamit elbaltáztak. A probléma azonban – állítja Diffenderffer – korántsem közgazdasági, könyvelési vagy stratégiai okokkal magyarázható: a vezetők jelleme, becsületessége, nem ritkán pedig bátorsága kérdőjelezhető meg. Aki végigolvassa a könyvet, megismerkedhet a szamuráj típusú vezető ismérveivel, aki a mai (üzleti) világban sokszor ismeretlen fogalmakat tart magára nézve kötelezőnek – mindezt pedig azért, mert hosszú távon gondolkozik, és személyes példamutatással szeretné az alkalmazottait is erre szoktatni. Kérdezhetnénk persze, hogy egy amúgy is meglehetősen agresszív korszakban vajon szükség van-e arra, hogy – ha csak képletesen is – kardforgatásra tanítsunk cégvezetőket. A kérdésben most is benne van a válasz: az életben maradáshoz, mi több, a prosperáláshoz bizony nemegyszer harcba kell bocsátkozni – hol a konkurenciával, hol a cég belső átszervezése nyomán támadt egyensúly-bomlással, hol önmagunkkal. A szamurájkódex és a benne olvasható szamurájetikett tanulható, trenírozható és – a nagy világcégek vezetőinek tanúságtétele szerint – minden esetben sikerrel alkalmazható annak érdekében, hogy ne csak „csatákat”, de „háborúkat” is megnyerjünk.