A címerek ismét "divatosak" lettek Európa szerte. Szovjet egyetemisták büszkén hordják kabáthajtókájukon ősi városaik jelvényeit. A franciaországi ódon várkastélyok udvarán rendezett népszerű hang- és fényjátékok bemutatásakor címeres zászlókat lobogtat a szél. Finnországban útjelölő táblák a különböző helységek címereit is feltüntetik. S minthogy ez a fajta divat nem ismer államhatárokat; a heraldika reneszánsza hazánkba is eljutott. Előszeretettel használt címeres ábrázolásaink azonban gyakran nem felelnek meg a címerekkel foglalkozó tudomány, a címertan (heraldika) követelményeinek. Ráadásul a fellendülő nemzetközi turistaforgalommal egyre több külföldi címerértő látogat Magyarországra, akik bizony észreveszik a szabályok ellen vétő (antiheraldikus) címereket. E könyv célja, hogy rövidesen és népszerűen bevezesse az olvasót a heraldikai alapismeretekbe. Szeretne olyan mű lenni, amely a grafikusok, tervezők, városaik számára címert kereső tanácsi vezetők és a címertan iránt érdeklődő olvasók igényeit elégíti ki. Megismertet egyrészt a heraldika szabályaival, másrészt a régi és új magyar címerek jellegzetességeivel. Az elmúlt fél évszázadban nem jelent meg Magyarországon nagyobb összefoglaló heraldikai mű, ráadásul Áldásy Antal Címertana - összehasonlítva más, hasonló témájú külföldi könyvekkel - már megjelenésekor (1923-ban) konzervatív szemléletűnek számított. Az 1961-ben megjelent Művészettörténeti ABC néhány címszavában Kumorovitz Lajos Bernát professzor néhány oldalon példamutató tömörséggel és kitűnő illusztrációkkal sikeresen bemutatta ugyan a legfontosabb heraldikai alapfogalmakat, de a rendkívül szűkre szabott terjedelem következtében nem pótolhatta egy összefoglaló, új magyar címertan hiányát. Az elmúlt fél évszázadban a címertannak több, addig viszonylag elhanyagolt ága hatalmasat lépett előre, különösen a városi, a céh- és a polgárcímer-használat kutatásában értek el a tudósok szép eredményeket. E fejlődés eredményeként magának a heraldikának mint tudománynak a megítélése is döntően megváltozott. Minthogy a XVIII-XIX. században egyes országokban a konzervatív nemesi körök igyekeztek kisajátítani maguknak a címerviselés kizárólagos jogát, a heraldika Európában több helyütt feudális "mellékízt" kapott. Így érthető, hogy amikor a forradalmi Franciaország 1790. június 19-i dekrétumával eltörölte az örökletes nemességet, minden franciának megtiltotta a címerek használatát, majd a következő évben börtönbüntetést szabott ki a címerviselésre. De a minden újítás ellen harcoló konzervatív arisztokrácia jelvényeit látta és gúnyolta a címerekben a XIX. század neves pozitivista történetírója, Buckle is. Még Marc Bloch - századunk első felének jeles társadalomtörténet-kutatója - is a nemesség és a címerviselés elválaszthatatlanságát hangsúlyozta. A címereknek feudális tudattartalmat tulajdonító felfogás hazánkban is élt - s hat ma is. Éppen ezért tiltotta el egy 1949-ben megjelent rendelet a vármegyék és városok régi címereinek a használatát, a hozzájuk tapadó retrográd eszmevilágra hivatkozva.