TOP termékek

A premiumantikvarium.hu induló könyvállományának gerincét egy három generációs családi gyűjtemény adja, 10.000 feletti kötetszámmal, melyet folyamatosan tervezünk feltölteni az oldalra. Nagyszülők, szülők és gyermekek egyedi érdeklődési körének megfelelően hosszú évtizedek alatt gyarapodott a könyvtár állománya. Mindannyian törekedtünk arra, hogy az adott témakörben megjelent összes lehetséges kötetet, minél szebb állapotban szerezzük be, és vigyázva forgassuk. Ennek köszönhető, hogy első kiadások, dedikált kötetek és ritkaságok egyaránt kiváló állapotban maradtak meg a gyűjteményben.

Reméljük, a kötetek új tulajdonosai legalább annyira tudnak majd örülni ezeknek a kincseknek, mint annak idején mi. 

Bán Mór: A hadak ura

Bán Mór: A hadak ura
Bán Mór: A hadak ura
Bán Mór: A hadak ura
Bán Mór: A hadak ura
Bán Mór: A hadak ura
Bán Mór: A hadak ura
Bán Mór: A hadak ura
Bán Mór: A hadak ura
Bán Mór: A hadak ura

A Hunyadi-ciklus szerzőjének nagy sikerű Nomádkirály fantasy­sorozata megújulva; átdolgozott kiadásban kerül az olvasók elé. Nomádia vadonjaiban mindenre elszánt csapat tör előre titkos célja felé. Fehértemplom romjai között azonban rajtuk ütnek Gadur pokolbéli szolgái, hogy megszerezzék a rég halott uralkodó ereklyéit. Az összecsapás túlélőire újabb megpróbáltatások várnak: egymástól elszakítva, ellenséges vidéken kell keresztültörniük a nomád törzsszövetség területére. Útjukon nemcsak a Hor-papok üldöző harcosaival kell megküzdeniük, de a Holdtenger partján leselkedő, rég kihaltnak hitt teremtményekkel is. Küldetésük sikerén pedig nem kevesebb múlik, mint Kárpáthia népeinek jövője, a vérszláv hordák ellen vívott háború kimenetele. A Nomádkirály-ciklus a múlt és a jövő emlékeit elegyítve beszéli el a Kárpát-medence népeinek a Hor-papok uralma ellen vívott háborújának történetét. Nem létező, mégis ismerős világba kalauzolja az olvasót a szerző, olyan világba, ahol minden helyszín ismerősen köszön vissza ránk. A magyar mondakincs motívumaiból bőségesen merítkező történet egyszerre lélegzetelállító kalandregény, nagyszabású hősi eposz és sötét ecsetvonásokkal megfestett jövőfantázia.

SZERZŐ :
Bán Mór
OLDALAK SZÁMA :
319
SOROZATCÍM :
Kárpáthia
KIADÓ :
Gold Book Kiadó
KÖTÉS TÍPUSA :
Kiadói keménykötés
KIADÁS HELYE :
Debrecen
MÉRET (cm) :
24x16
KIADÁS ÉVE :
2 013
ÁLLAPOT :
szép
4 980 Ft
Utoljára megnézett