Bársony István (1855-1928) író, publicista; vadászíró volt. Életében több mint negyven kötete jelent meg, és ezernél is több írása, cikke különböző újságokban, lapokban. Ő az első olyan vadászíró Magyarországon, aki irodalmi igénnyel ábrázolta a természetet, a benne élő állatokat, és nem utolsósorban egy életen át tartó vadászélményeit. Ő lett a minta, hozzá mérték később Zsindely Ferencet, Fekete Istvánt és több más neves vadászírót.
Halála után könyvei nem jelentek meg újra. Írásait 1950 után is csak antológiákban olvashattuk, és csupán néhány kötetnyit a vadászelbeszéléseiből. Több mint fél évszázadnak kellett eltelnie, hogy újra kiadott művei az olvasókhoz kerüljenek, s immár a nevét viselő közalapítvány gondozza életművét, szerkeszti könyvekké írásait.
Vadászírásainak egy olyan válogatása került e kötetbe, amelyek könyv alakban még sohasem jelentek meg. A tárcák, elbeszélések jelentős része régi újságokban lappangott, arra várva, hogy a könyv lapjain most ismét életre keljen. A vadásztörténetek az évszakok változását követik. Vadászatok a havas erdő szívében, a tél selymes-bársonyos első havával Az új élet hatalmas, erős zsendülése tavasszal, a déli szelek szívet lankasztó, szerelmet ébresztő érintése Kínzó kánikula nyáron, amitől rezeg, délibábozik a levegő a magyar puszták fölött, hogy aztán a napisten csókjától megszülessen a lassú hervadás A zord ősz sajátos szépségei, amelyet csak az elmélyedő éles szem vesz észre, és a szeptemberi szarvasbőgés mind-mind benne van az írásokban.
Aki az itt összegyűjtött írásokat fellapozza, maga is átélheti, részese lehet a természet örökké megújuló világának és a legférfiasabb nemes szórakozásnak, a vadászatnak.