Szeretet és gyűlölet az emberiség örök kérdése. Miért történik, hogy környezetünk egyes tagjait szeretjük, mellettük biztonságban érezzük magunkat, örömet és jót várunk tőle vagy csodájuk; miközben másokat kerülünk, esetleg gyűlölünk? Freud munkásságának kezdete óta a pszichoanalitikus kutatás egyik fő témája az emberi lélek ezen hatalmas áramainak kutatása. Bálint Mihálynak ebben a kötetben, a mű első részében található tanulmányai jelentősen hozzájárulnak a téma kibontásához. A szerző meggyőződése - és ezt hitelesen be is mutatja -, hogy ezeknek az érzelmeknek az összetettsége jobban megérthető, ha az anya és a csecsemő közötti nagyon elemi kapcsolat származékainak, derivátumának tekintjük azokat. Ezt az elemi kapcsolatot nevezi elsődleges szeretetnek. Az emberi érzések kutatásának talán legfontosabb lehetőségét a pszichoanalízis nyitotta meg, mégpedig elsősorban a páciens és az analitikus közötti kapcsolat tanulmányozásával. Ez a kötelék a pszichoanalitikus technika központi kérdése. Bálint Mihály gondolatai ezen a területen is sok régi, berögzött rutinnal kezelt kérdést helyeznek új megvilágításba - egyben új dilemmákat is életre keltve. Nyilvánvaló, hogy a psziché kora gyermekkori fejlődéséről, az első tárgyakhoz való gyermeki ragaszkodásról vallott nézetek és az analitikus technika kérdései szorosan összefüggenek. Ezt a területet vizsgálják a kötet második részének írásai, melyeket a világhírű szerző zömmel 1930 és 1952 között öntött tanulmányok formájába. A kötet harmadik részében a pszichoanalitikus képzésről szóló bálinti gondolatok kaptak helyet. Bálint Mihály mindig hangsúlyozta, hogy felvetései formálásában folyamatosan részt vett mindenben társa, Bálint Alice - annak ellenére, hogy csak egyetlen írásuk jelent meg közös szerzőséggel. Ez az egyik oka annak, hogy a gyűjtemény tartalmazza Alice utolsó írását, amely Az anya iránti szeretet és az anyai szeretet címet viseli.