Sánta Gábor (szerk.): Az elfeledett Fekete István

Sorozatunk korábbi köteteivel; Az ismeretlen Fekete Istvánnal (2001) és A természetbúvár Fekete Istvánnal (2002) ösztönözni kívántuk az író életművének mindeddig meglehetősen elhanyagolt kutatását, és egyúttal szemléltetni is, hogy e hiánypótló munkát miként képzeljük el. Az elsőt tanítványaimmal állítottuk össze, mégpedig úgy, hogy mindenki egy-egy különösen érdekesnek ígérkező témát választott ki magának. A második tanulmánykötet esetében neves biológusok tiszteltek meg azzal, hogy szerzőtársuk lehettem; ők természetesen a szakterületük szerint vizsgálták meg Fekete István írásait. Könyveink sikere bizonyság az olvasók érdeklődésére, és arra is, hogy figyelemre méltóan valósítottuk meg mindazt, amire vállalkoztunk. Már az utóbbi kötet összeállításakor nyilvánvalóvá vált, hogy a harmadiknak ugyancsak tematikusnak kell lennie, hiszen még így is csupán ízelítőt tudunk adni ebből a gazdag életműből. Ezúttal egy korszakhatár irányította tájékozódásunkat; tanítványaimmal és barátaimmal most az író pályafutásának első tizenöt esztendejére összpontosítottunk. 1949 fordulópont Fekete István életében. A sorsdöntő politikai - ma már: történelmi - események a magánéletét éppen úgy megváltoztatták, mint irodalomszemléletét, és persze a lehetőségeit is. Ezután a csaknem teljes elhallgatás évei következtek, és amikor 1955-től ismét kötetekkel jelentkezhet, (némi túlzással) egy egészen más Fekete Istvánt köszönthettek régi-új olvasói. E fordulat olyannyira meghatározza ismereteinket, hogy a szélesebb közönség mint az ifjúsági és állatregények szerzőjét tartja számon az írót. S nem véletlenül, hiszen az életmű alakulástörténetének utolsó másfél évtizedét - a műfaj-, a hangnem- és a témaválasztás terén egyaránt - bizonyos egyneműsödés jellemzi. Fekete István tudomásul vette a megváltozott viszonyokat, és meggyőződését allegóriák közé rejtette, illetve a nosztalgiával érzékeltette. Az írói pálya azonban nem ennyi óvatossággal indult és folytatódott, a műfaj- és témaválasztást pedig eredendően olyan gazdagság jellemezte, hogy az első tizenöt esztendő kapcsán túlzás nélkül a változatos Fekete Istvánról beszélhetünk