A Sötétség délben 1940-ben látott először napvilágot; s a század egyik legnagyobb vihart kavart regénye lett. Arthur Koestler fiatalon a kommunista mozgalom vehemens elkötelezettje, a „hitehagyás” friss sebének fájdalmával, ugyanakkor éles logikával és az írói képzelet szenvedélyével írta meg ezt a regényt, amelyben a 30-as évek nagy szovjet pereinek emberi kérdéseit kívánta bonckés alá venni. Kulcsregényt írt ugyan, abban az értelemben, hogy a regény olvasója számára világos: a cselekmény a sztálini önkényuralom világában játszódik és hőse, Rubasov sokban hasonlít a koncepciós jogi procedúrák fővádlottjaira (Buharinra, Radekre és másokra), de a regény problematikája túlmutat a publicisztikus aktualitáson, a felületesen felfogott „politikai botrányon”. Nyikolaj Szemjonovics Rubasov, a regény hőse a régi bolsevik gárda vezető alakjaihoz tartozó, a szovjet rendszert a legnagyobb külső nehézségek és belső kétségek között is hűen szolgáló, jelentős funkcionárius, egyik napról a másikra egy börtöncellában találja magát. Vádlói hajdani elvbarátai, s a három kihallgatáson keresztül folyó lelki procedúra tétje: Rubasov belátja-e, hogy az ügy a kommunista forradalom logikája és az áldozatvállalás szelleme szerint a legvégső megaláztatást, el-nem-követett bűnök vállalását, áldozatkén való önfeláldozást várja tőle. A regényíró meggyőző lélekrajzzal, a mozgalom első évtizedei hatalmi mechanizmusának tényszerű ismeretével, és természetesen a modellszerű események tanúságának megfelelően igennel válaszol erre a kérdésre, írói erényeit azonban abban csillogtatja meg, hogy mindezt képes hitelesen, emberi dimenziói szerint ábrázolni. A sztálini korszak napvilágra kerülő dokumentumai mellett a „tárgyi valóság”, a „kulcsregény”-jelleg el is veszti jelentőségét – a modern társadalmi üdvtan abszurd logikájának éles kritikai analízise teremti meg a regény atmoszféráját, és ez biztosítja emberábrázolásának erőteljes hatását is. A regény olvasása revelatív élmény, nem a „perek”, hanem a század politikai drámáinak egyik kulcsregénye.