A GULAG, a szovjet koncentrációs táborok gigantikus hálózata 1972-ben vált ismertté a világ közvéleménye előtt, amikor megjelent Alekszandr Szolzsenyicin háromkötetes munkája: ez a mű akkor óriási hatással volt a világ szellemi életére, és úgy tűnt, a kommunista rendszerekkel kapcsolatos minden illúziót szétfoszlat. A Szovjetunió összeomlása óta memoárok és tanulmányok százai jelentek meg a témáról, s részint ezeket az újabban előkerült forrásokat is használva, részint saját történelmi kutatásai nyomán Anne Applebaum amerikai újságíró és történész elsőként vállalkozott rá, hogy megírja a GULAG átfogó történetét: bemutatja a szovjet munkatáborok előképeit a cári Oroszországban, létesítésüket közvetlenül a bolsevik forradalom után, terjeszkedésüket és működésüket – s végül felszámolásukat a gorbacsovi peresztrojka idején.
Applebaum könyve minden tekintetben dokumentált, szigorú történészi munka, s ugyanakkor mindvégig kiérezni belőle az áldozatokkal való együttérzést; legnagyobb erénye talán az, hogy a szerző kifejezetten a lágerfoglyok szemszögéből mutatja be a GULAG történetét: az ő életükre, szubkultúrájukra, szenvedéseikre koncentrál. A GULAG az idők során államon belüli állammá változott, majdhogynem külön civilizációvá – jóllehet a sztálini korszakban (s a könyv ezt is bemutatja) az egész Szovjetunió egyetlen hatalmas kényszermunkatelep volt –, saját törvényekkel, szokásokkal, irodalommal, folklórral, szlenggel és erkölccsel.
A szerző, miután kronologikusan bemutatja a GULAG „fejlődését” – azt, ahogy a vörös terror eszközéből fontos gazdasági funkciókat betöltő, az egész országot lefedő hálózattá változott –, témáról témára mutatja be a GULAG-beli élet különböző aspektusait: a lágerfoglyok különböző csoportjait, a túlélési stratégiákat, a szexuális viszonyokat, a szökéseket és lázadásokat…
S Applebaum egyúttal arra a nyugtalanító kérdésre is választ keres, miért maradt a GULAG viszonylag ismeretlen mind a Szovjetunió népei, mind a Nyugat történelmi emlékezetében?