Mi a vezetés? Mik a titkai annak a jelenségnek, amely egy embert milliók élére helyez, hogy vezesse őket – néha megváltásba, máskor pusztulásba? A vezetésre vajon születni kell, vagy meg lehet tanulni? Vannak a vezetésnek olyan általános technikái, melyek függetlenek az üzenettől, melyet a vezető közvetíteni kíván?
Andrew Roberts, a díjnyertes történész Adolf Hitlert és Winston Churchillt, két, mind céljaikat, mind pedig vezetési módszereiket tekintve teljesen ellentétes vezetőt választott, hogy rajtuk keresztül megvizsgálja a politikai és katonai vezetés mibenlétét és levonjon néhány lenyűgöző és provokatív következtetést.
Azáltal, hogy a bevezetésben és a lezárásban lebilincselő párhuzamokat von más korok vezéreivel, és mélyrehatóan vizsgálja Hitler és Churchill vezetői magatartásának közös vonásait, Roberts olyan következtetések sorozatára jut a vezetés gyakorlatával kapcsolatban, melyek ma legalább annyira érvényesek, mint a II. világháború előtt és során. Azt is megvizsgálja, miként tekintett egymásra, mint vezetőkre Hitler és Churchill, és ez hogyan befolyásolta a háború kimenetelét.
Ez az áttörést jelentő könyv Roberts és a BBC mérföldkőnek tekinthető történelmi sorozatának, A vezetés titkainak folytatása, és – egy olyan világban, mely nem kevésbé függ a vezetéstől, mint bármely korábbi korban – mélyreható kérdéseket tesz fel arról, hogy milyen vezetésre van szükségünk és ezáltal rákényszerít minket arra, hogy átgondoljuk, miként is tekintünk azokra, akik a döntéseket hozzák helyettünk.
„Churchill és Adolf Hitler számos tekintetben kínosan hasonlóak voltak. Mindketten könyörtelenek, a katonai hatalom és személyes végzetük irányító tudatának megszállottjai. Mindketten képezték magukat, mélyen nacionalisták voltak, és hevesen agresszívek az ellenállással szemben. Továbbá mindketten erősen egocentrikus jellemek voltak, magával ragadó szónokok, természetes színészi és hipnotikus meggyőző képességgel, és könnyedén az uralmuk alá hajtották azokat, akik a varázsuk rabjai lettek. Mindketten kikapcsolódást leltek a festésben, a töprengő monológokban és éjszakánként a kedvenc filmjeik mellett. Még abban is volt egyfajta rejtélyes hasonlóság köztük, ahogy felvázolták a hatalomhoz vezető tervezett útjuk erősen önéletrajzi ihletésű elképzeléseit, Churchill a Savrola című regényében, Hitler pedig a Mein Kampfban.” John Pearson