Száz esztendővel ezelőtt Afrika belsejébe behatolni szinte képtelen vállalkozás volt. A térképen fehér foltok fedték az óriási kontinens belsejét s kevesebbet tudtunk róluk; mint amennyit az ókori görög-egyiptomi és római tudósok, vagy a középkorban az arab geografusok tudtak. Néhány vakmerő utazó, köztük két magyar is: Magyar László és Teleki Samu gróf lassankint megismertették Afrika belsejét. De éppen Nachtigall, Schweinfurth, Barth, Livingstone, Stanley stb. veszedelmes és szenvedésteljes utazásai mutatták meg azt is, hogy a kontinens belseje rendkívül egyhangú, egyáltalában nem vetekedhetik Ázsiával s mégis olyan veszélyes minden utazás, hogy csak halálraszánt emberek vállalkozhattak nagyobb felfedező utakra. Részint a természet ilyen ellenséges, részint az ember. Rekkenő hőség, szárazság, másutt meg özönvízszerű esőzések, lélekölő sivatagok, puszták és szavannák, félelmetes vadállatok, gyilkos lázak állják útját az európai embernek. De még talán ezeknél is veszedelmesebb volt az afrikai ember, különösen Szudánban, a harcias hamita eredetű uralkodók országaiban. De éppen olyan veszélyes volt a belsőafrikai négerek világa is, mert ott az emberélet nagyon olcsó s az európaiakat mindenhol gyűlölték...