Alberto Moravia: A leselkedő

Új regényében Moravia a világvégéről prófétál. Arról a lassú apokalipszisről; mely már meg is kezdődött, s szinte mellékes apróság, hogy mikor jelenik meg maga a gombafelhő is a római Szent Péter-bazilika fölött, amit a regény franciatanár hőse, Dodo, mindennapos Tever-parti sétái során vizionálni szokott. Dodo kényszeresen és tehetetlenül bámulja ezt a víziót, ahogy az igazi atomfelhőt is csak nézné, és ahogy saját, boldogtalan életét is nézi, gusztálja csupán, mintegy a kulcslyukon át. Kukkolóként lesi saját feleségét, egy erotikus versből kilépett néger lányt, apját, aki mint tudós, szintén a kukkolók kéjenc kíváncsiságával lesett be a természet kulcslyukán, hogy valami ördögi paktum folytán ő is az atomhalál boszorkánymesterévé váljék... és lesi, igen, önmagát is, minden és mindenki gyönge áldozatát, a leselkedőt.
De a leselkedő ember maga is tudja, hogy nézik. A kukkoló önmutogató is egyben. A gombafelhő árnyékában a beteg, öreg, de diadalmas apák és gyönge fiaik egyformán az ördög szánalmas játékszerei.
Hamisítatlan Moravia-regényt tart kezében az olvasó.