Ady Endre: Levelek Párisból

Részlet a kötetből:

Itthon vagyok

Itthon vagyok... Dr. Somló Bódoggal keseregtünk volt egyszer azon a nagy kényszerűségen; hogy nem lehetünk mások, mint akik vagyunk. Egyszerű kis eredmények. Ma már nem kell, hogy kérdezze Georges Renard: »L'homme est-il libre?« Nem. Nem hisszük, hogy szabadok vagyunk. Dehogy is vagyunk szabadok ... Ezt érzem én, íme, újra. Itt, a sarkon, a ködös novemberi estén, szemben egy új palotával.
Itthon vagyok...
Az új palotát régi, tisztes kövek helyére rakták. Most a sötétségben nem látom. De láttam már napos fényben is. A Wesselényi-kollégium új palotája ez s a sötétségen át szembenézek vele. Hol vannak a régi falak ? Azokhoz a falakhoz jussom van. Azok a falak az én lelkem egyik része. A nagyobbik része. Hiába is akarnék szabadulni. Az én lelkemet itt formálták e cifra falak helyén. Aki vagyok, az négy zilahi esztendő által vagyok. És más nem lehetek. E négy esztendőnek minden perce determináló perc volt. Minden perce végzetesen szabogatta ki utamat.
Itthon vagyok... Sehol másutt, csak itt. Mikor az árja ember lebandukolt a keletindiai alföldre, megszűnt dölyfös érzésű árja lenni, öntalajunkból kiszakítni magunkat nem lehet. Néha siralmas ez a nagy kényszerűség. De törvény. Szent és hatalmas törvény...