AZ ISTENES ADY »Ady az egyetlen magyar vallásos költő« (Makkai Sándor: Magyar fa sorsa) Minden gondolatának alján Istennel élt és halt Ady Endre; minden tettnek a sokarcú isten volt valahol a talapzata Adyban, s mikor a szentlélek közelebb vitte vagy a korcsmagőz eltávolította: Ady Endre előtt mindenkor egyformán az Isten volt a szilárd pont és emberi életével csak a közte és Isten közti változó távolságot mérte, mindaddig, amíg nemcsak lelke, hanem teste is elmondhatta a megtalált és megölelt Istennek, hogy: egyek vagyunk mi a halálban, Ady Endre a legnagyobb magyar vallásos költő. Igen, a természettudományos gondolat-éra legnagyobb költői reprezentánsa, az erotikus, forradalmár és istentelen Ady: a félreértett Ady: a legnagyobb magyar vallásos lírikus. Emberi gyarlóságait különleges értékek és erények tartották egyensúlyban és lelkének jó és rossz összetevői olyan hatalmas egyéniséget hoztak létre, hogy Ady már nem is személy, hanem egymaga egy egész társadalom, önmaga társadalma, amelyben eleven egységbe rendeződik arisztokratizmus és szocializmus, fajszeretet és magyarszidás, ateizmus és istenhit. Ady nagysága nem lenne összefoglaló, nem volna ennyire igazi, ha hiányzott volna elmúlt emberi életéből bármilyen emberi részlet; Ady személyisége végletes volna, ha csak az egyik végletet tartalmazná, de Adyban benne van minden véglet és minden átmenet: Ady lírai teljesség.